fbpx

Ez a poszt már 4 héttel ezelőtt megszülethetett volna, ugyanakkor tudatos szándékossággal csak mostanra időzítettem.

Mindjárt elmagyarázom, miért, de előtte tekintsünk vissza kicsit a történet elejére!

Specht Józsival március végén vágtunk bele a közös munkába, a 3 hónapos Táplálko-ZÓNA PROFESSIONAL csomag keretében.

Akik esetleg nem ismeritek az előzményeket, egy korábbi bejegyzésben részletesen is elolvashatjátok itt és Józsi tollából egy cikksorozatban itt.

Pár mondatban körvonalazva:
Józsi jelentős túlsúllyal élt már több évtizede, ami – annak ellenére, hogy soha nem vallotta be senkinek – zavarta, korlátozta őt a mindennapi életben és ez az állapot egy sor fizikai kellemetlenséggel is együttjárt.


A közérzeti panaszok mellett márciusban azonban egy laborlelet is ráirányította a figyelmet néhány kiugróan magas értékkel, hogy ha itt nem történik életmód- és táplálkozásbeli változ(tat)ás, akkor fizikailag nem sok jó várható a későbbiekben.

Ahogy a korábbi cikkben is megfogalmaztuk:
„… teljes vérkép készült, ahol a vércukor érték (14,5) már javult kissé a korábbihoz képest, de még így is bődületesen magas volt.”

Józsit nem abból a fából faragták, aki ebbe beletörődött, belenyugodott volna. Kellően felelősségtudatos és kellően sok elérendő célja van még az életben, ami miatt és amiért úgy döntött, hogy innentől mindent megtesz az egészsége érdekében: ekkor keresett fel és kérte a segítségemet.

Elhatározta tehát, hogy változtat és gőzerővel nekiindult a helyes táplálkozással kikövezett, egészsége helyreállításához vezető útnak.
És ezen az úton elképesztő elszántsággal, kreativitással és fegyelmezettséggel haladt és halad ma is. És soha többé nem áll szándékában letérni erről az útról.

Hogy miért?

  • Mert megtapasztalta az elmúlt hónapok alatt, hogy a szervezete mennyire hálás a valódi táplálékokért, egészséges életmód-szokásokért.
  • Megtapasztalta, hogy a szervezetében rossz irányba tartó folyamatokat a helyes táplálkozással, tudatos odafigyeléssel meg lehet állítani és jó irányba lehet fordítani.
  • Felismerte, tudja és tapasztalja is, hogy a test képes helyreállítani magát, 58 éves korában is, ha megkapja hozzá a számára szükséges támogatást.

És mindezt nem csupán közérzeti tapasztalatok, hanem a mérhető eredmények is visszaigazolják.

Józsi az együttműködésünk kezdetén 118 kg-ról indult, ma 108 kg körül mozog a testtömege.

(Megjegyzendő, hogy a testzsírból történő fogyás a -10 kg-nál minden bizonnyal nagyobb mértékű volt ez idő alatt, mert Józsi már az első hónapokban intenzív edzésbe, izomépítésbe kezdett, ami nyilván hatással van a teljes testtömeg alakulására.)

2019. április 17.

Szintén számszerű visszajelzés és óriási eredmény, hogy az éhomi vércukorszint a kezdeti 14,5-ről 5,0-ra normalizálódott!

Az ellenőrző laborleletben további számszerűsíthető sikerként könyvelhettük el, hogy a máj és triglicerid értékek, amik előzőleg jóval a normál tartomány fölött voltak, 3 hónap elteltével mind a normál, azon belül is a funkcionális tartományba kerültek.

Ezen kívül elmúltak az izomgörcsök, a kórosan magas vércukorszinttel járó kellemetlen tünetek, panaszok, a fáradékonyság, dekoncentráltság, elmúltak az emésztési panaszok és pihentetőbbé, minőségibbé vált az alvás.

2019. július 27.

Ezt a posztot megírhattam volna pont akkor, amikor a 3 hónapos együttműködésünk végéhez értünk.

De hogy vártam még további egy hónapot, azt azzal a céllal tettem, hogy látható legyen, a 3 hónap nem kúra volt, nem csupán egy terápiás időszak, aminek utána elmúlnak az eredményei és minden visszatér a régi mederbe.
A Táplálko-ZÓNA csomagok szánt szándékkal úgy vannak kitalálva, megtervezve és felépítve, hogy az együtt töltött idő alatt az új táplálkozás, az új szokások könnyed, örömteli életmóddá alakuljanak.

És hogy ez sikeresen megvalósítható, Józsi is remek példája ennek.

A fotó, ami itt látható, friss, július végén készült kép.

Nem volt számára akadály egy 8 napos luxus hajóút (all inclusive ellátással júniusban), amiről Józsi itt írt élménybeszámolót.

És nem akadály a nyár sem, ami lépten-nyomon lángost, fagyit és jégkását kínál.

Józsi éhezés nélkül, változatosan, élvezetesen, nehézségek nélkül – immár valóban – táplálkozik és ezért nagyon büszke vagyok Rá!

Nem hencegésként, hanem a siker öröme miatt osztom meg Veled Józsi történetét és legfőképpen azért, hogy inspiráljalak, ha Neked is szükséged van segítségre, az egészséged érdekében.

Ha Te is úgy érzed, hogy lehetnél jobb állapotban és szeretnéd is, sőt tennél is azért – hozzáértő, szakmai segítség mellett -, hogy jobb állapotba kerülj, akkor nézz körül a Táplálko-ZÓNA funkcionális táplálkozás csomagok között és keress meg bátran, hogy segíthessek!

Ha szeretnél többet tudni arról, hogy a fizikai problémák megoldása felé vezető leghatékonyabb, legrövidebb út miért éppen a funkcionális táplálkozás, akkor ide kattintva olvashatsz erről!

Pin It on Pinterest